Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.12.14

800 év után először újra láthatjuk a betlehemi csillagot karácsonykor

A betlehemi csillagot a csillagászok jelen álláspontja szerint valójában két bolygó, a Jupiter és Szaturnusz együttállása hozta létre.

A Naprendszer két legnagyobb bolygója, a Jupiter és a Szaturnusz 800 év óta nem volt ilyen közel egymáshoz, mint most karácsonykor lesz, mondják az asztronómusok.

800 év után először újra láthatjuk a betlehemi csillagot karácsonykor

A két gázóriás fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz a téli égbolton, míg végül december 21-én szabad szemmel szinte egy „csillagnak" fognak látszani. A jelenség hazánkban egész alacsonyan a horizont felett figyelhető majd meg napnyugta után, délnyugati irányban.

A legközelebbi helyzetükben nagyjából a telehold felényi távolságra lesz látható egymástól a két bolygó és ez karácsony napjáig nagyjából így marad.

800 év után először újra láthatjuk a betlehemi csillagot karácsonykor

Már Johannes Kepler úgy vélte a 17. században, hogy a betlehemi csillag történetének a forrása a Jupiter és a Szaturnusz együttállása lehetett. Mások úgy vélték, hogy a napkeleti bölcsek három bolygó, a Jupiter, a Szaturnusz és a Vénusz hármas együttállását követhették.

Noha a Vénusz most nem lesz részese az együttállásnak ennek ellenére látványos jelenség lesz az égen, különösen az Egyenlítő környékén, de a világ bármely táján látható lesz.

800 év után először újra láthatjuk a betlehemi csillagot karácsonykor

„Egészen 1226. március 4-éig kell visszamenni, hogy a planéták ilyen közeli együttállása megfigyelhető volt a hajnali égen." – mondta a csillagász.

Egészen 2080. március 15-éig nem is lesz ilyen közel újra a Jupiter és a Szaturnusz. A következő hasonló együttállás pedig 2400 után következik be .

Teljes tartalom és forrás : origo.hu

800 év után először újra láthatjuk a betlehemi csillagot karácsonykor

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.