Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.12.15

Örök emlékül elveszített kedvenceinkért

Kedves Gazdám!

 

Látom, hogy sírsz, mert eljött az én időm, elmegyek. Ne sírj, kérlek!
Szeretnék pár dolgot elmagyarázni Neked:

Boldog vagyok, hogy találkoztunk.
Hány hozzám hasonló kutya hal meg naponta, anélkül, hogy egy Hozzád hasonló különleges emberrel találkozhatott volna?
Tudom, hogy elszomorít az indulás, de most mennem kell.
Meg akarlak kérni, hogy ne hibáztasd magad semmiért.
Hallottam, hogy sírsz, hogy valami mást kellett volna tenned értem.
Ne mondd ezt, sokat tettél értem!

Nélküled semmit sem ismertem volna azokból a szépségekből, amit ma magammal hoztam a túlvilágra.
Tudnod kell, hogy mi állatok intenzíven élünk, és nagyon bölcsek vagyunk.
Minden nap kiélvezünk minden apró dolgot és elfeledjük a rosszat a múltból.
Az életünk akkor kezdődik, amikor megismerjük a szeretetet, azt ,
amit Te adtál nekem, az én szárnyak nélküli két lábú Angyalom.

Tudd, hogy még akkor is, ha találsz egy állatot aki súlyosan megsérült és csak egy kis ideje maradt a világon, annak is hatalmas szolgálatot teszel azzal, ha elkíséred a végső napjaiban.
Senki sem szeret egyedül lenni, főleg akkor amikor rájövünk, hogy itt az ideje, hogy el kell menni.

Boldog leszek. Eszembe jut a név, amit adtál nekem, a házad melege, ami ebben az időben az enyém lett. Hallom a hangod, ahogy beszéltél hozzám, még akkor is, ha nem mindig értettem mindent amit mondtál .

Most már azt is értem , ép csak válaszolni nem tudok , mint akkor . 
A szívemet minden simogatta amit adtál , minden amit tettél nagyon értékes volt számomra . Végtelenül köszönöm . Nem tudom mindezt , hogyan mondjam el neked, de próbálok üzenni , és a szememből biztosan láttad a hálámat.


Csak két szívességet kérek. Először is kezdj el mosolyogni!
Ne feledd, milyen jól éltünk együtt ezekben a pillanatokban. Emlékszel a bohóckodásokra?
Éld át úgy mint én, mindazt a jót amin ebben az időben osztoztunk.
Ne mondd, hogy nem fogadsz be még egy állatot mert nehéz volt a kezdet. Nélküled nem élnének bennem azok a szépségek amiket átéltem.


Kérlek, ne csináld ezt! Sok olyan van, mint én, akik várnak egy olyan valakire mint Te.
Add oda nekik amit nekem adtál kérlek, szükségük van rá, ahogy nekem is szükségem volt Rád.

Ne tartsd meg azt a szeretetet, amit adnod kell csak azért mert félsz a szenvedéstől !
Kövesd a tanácsom, becsüld meg azt a jót ami a részed, felismerve, hogy Angyal vagy az állatok számára és hogy a Hozzád hasonló emberek nélkül az életünk sokkal nehezebb és szomorúbb lenne.
Maradj olyan , amilyen voltál ! Most én leszek a Te Angyalod.
Elkísérlek az utadon, és segítek másokon mint Te énrajtam.

Beszélek más állatokkal akik itt vannak velem, elmondok mindent amit értem tettél és büszkén mondom: “ez az én Családom”.
Ma este, amikor az égre nézel, és látsz egy pislákoló csillagot, szeretném, ha tudnád, hogy én vagyok az, figyelő szemeimmel üzenve neked , hogy rendben megérkeztem, és , hogy nagyon köszönöm azt a sok szeretetet, gondoskodást, amit Tőled kaptam.
Most elbúcsúzom, nem úgy, hogy “viszlát “, hanem, hogy
“később találkozunk”.
Van egy különleges égbolt az olyan embereknek mint Te, ahol az élet azzal jutalmaz bennünket, hogy ott ismét találkozhatunk.

Várni fogok Rád Gazdám! 

(Szabó László írása)