Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.08.24

Pannon-tenger Múzeum – Miskolc

Fedezzük fel hazánkat, ha már külföldre nem mehetünk. Sok szép hely van, ahol fürödhetünk, hegyet mászhatunk, és múzeumban is megnézhetjük a régi idők csodáit. Ilyen hely például Miskolc.

A „Pannon-tenger Múzeum” Kiállítóépület 2013-ban nyitotta meg kapuit, helyet adva a közel 7 millió éves mocsárciprusoknak.

Ugyanakkor alakult meg a Földtörténeti és Természetrajzi Tár és a Gyűjtemény is. A múzeum a tár létrehozásával a földtörténeti harmad- és negyedidőszak geológiai és őslénytani emlékeinek gyűjtését, kutatását, megőrzését és rendszeres bemutatását tűzte ki célul.

A HERMAN OTTÓ MÚZEUM „Pannon-tenger Múzeum” Kiállítóépülete kiállításaiban digitalizációs fejlesztés történik a jövőben.

Többnyelvű audio-visual guide tárlatvezető rendszer, internetes tartalomfejlesztés, és a nemzetközi-örökség turizmus területén határokon átívelő médiakampány valósul majd meg.

A közeljövőben turisztikai fejlesztésekkel is készülnek, melyek egyike egy-egy határokon átívelő pályázat, a SMART MUSEUM program.

A kiállítóépületben három állandó kiállítás kapott helyet.

Az Őserdei ösvényeken – A bükkábrányi mocsárciprus-erdő és kora című kiállítás nemcsak a különleges meg nem kövesedett mocsárciprusokat mutatja be, hanem játékos formában tanulhatunk a miocén kor geológiájáról, állatvilágáról és növényvilágáról is.

A Kárpátok ásványai című kiállításban bepillantást nyerhetünk a hozzánk legközelebb eső magashegység sokszínű ásványvilágába, mely 1200 példányon keresztül mutat be 400 különböző ásványt.

Harmadik kiállításukban, mely a Dinók Földjén – MezoZOOIkum címet viseli, egy expedíciós kutatócsapat bőrébe bújva ismerhetjük meg a dinoszauruszok és társaik nem mindennapi világát, közben nyomon követhetjük a növényvilág változásait, a kontinensek mozgását és a 85 millió évvel ezelőtt élt magyarországi hüllők feltárásának folyamatát is.

A tárlat egy rendkívül érdekes kalandra hívja a látogatókat, mely nemcsak a dinoszauruszokat, hanem egy 186 millió éves időintervallumot magába foglaló földtörténeti kor érdekességeit is bemutatja.

A kerettörténet szerint egy expedíciós kutatócsoport utazik vissza az időben a mezozoikumba, azonban időhajójuk megsérül és lezuhannak.

A látogatók pedig a mentőcsapat tagjaiként deríthetik fel a kutatók által összegyűjtött információkat. Mindezt játékos, interaktív formában tárjuk az érdeklődők szeme elé, ahol a gyerekektől a nagyszülőkig mindenki megtalálja a maga számára érdekes részeket.

Teljes tartalom és forrás :

https://szeretunkutazni.hu/2020/08/23/pannon-tenger-muzeum-miskolc/

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.