Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021.06.06

Vakond gond , mint örök téma

A VAKOND

A vakond gond örök téma volt, van, és lesz is, hosszú ideig .

A vakond olyan helyen él, illetve előszeretettel tartózkodik, ahol a föld bővelkedik a talajlakó élőlényekkel. A kedvenc csemegéje, a földigiliszta, emellett a kártékony cserebogár pajor, drótféreg, lótücsök, mocskospajor, százlábú stb.

De ! Megfogja, és elfogyasztja, a földi járatába tévedt mezei pockot, vagy házi egeret is. 
Féktelen nagy étvágya van, egy nap alatt, - nem egy szakcikk is, megemlíti - hogy a saját testsúlyának megfelelő táplálék mennyiséget képes elfogyasztani.

A rovarok, ahogy talaj hőmérséklete nő, úgy közelednek a talaj felszínéhez, és a vakond ezt a mozgást követi. 

A vakond okos állat, mindig visszajön a táplálékban gazdag területére.

A vakond nem kártevő, hanem olyan hasznos állat, mely kárt is tesz. Ettől megítélése is kettős . Szeretjük, főként általában, elvi síkon vagy távol a kerttől, vagy ha nincs kertünk, vagy ha nincs a kertünkben.

A pajoron, pondrón s a lótetűn kívül ugyanis a giliszta is ott szerepel étlapján, s mert nem csemegézget, hanem táplálkozik (télen-nyáron, reggel, délben, este és éjszaka is), minden gilisztát összeszed a kertben. S közben, mintegy mellékesen kidönti a palántát, aláaknázza a veteményest, alagutasítja a virágoskertet, megbolygat minden talpalatnyi földet, beleértve a szalonnasütésre kijelölt, kövekkel körberakott tűzhelyet is. Azok a kisebb-nagyobb piramisok, amiket épít, csak melléktermékek: ez az a föld, amit járataiból kitúr a felszínre, hogy lent ne galibázzon neki.
 

A millió házi és gyári praktika, ami ellene bevethető, általában kettős hatású: vagy azonnal elűzi a vakondot, vagy soha. Mivel kiváló hallása és szaglása alapján szerzi be táplálékát, a fülét vagy az orrát bántó kellemetlenségeket sorolják a vakondűző szerek közé.
 

A zajkeltők legegyszerűbbike a járatba leszúrt üres, vékony szájú üveg: ha fúj a szél, a járatokban kellemetlen huhogás támad, s ettől a vakond irtózik. Ha mégsem (általában mégsem), akkor hasznos lehet a fémkorlátról vagy hosszú vasról lelógatott, szél által himbált fémdarabkák csilingelése – ez persze, miként a sörösüveg és a kerepelővel ellátott szélrózsa, szélcsendben csendben van.
 

A kerti tevékenységek némelyike is zajkeltő: a fűnyírás, a favágás, a kapálás – ebből a szempontból a benzinmotoros fűnyíró, a kétütemű láncfűrész és a robbanómotoros kultivátor jöhet kifejezetten jól, de van, aki a talicska kerekét se keni meg, hadd csikorogjon.
 

A nagy kérdések egyike, hogy ezek után vajon még azt a célt szolgálja-e a kert, amit szántunk neki (meg magunknak, beleértve a szomszédokat is), a másik, hogy mi a teendő, ha a vakond ezektől sem távozik, sőt vígan tovább szaporodik és munkálkodik. 
 

A „milyen szagokat nem képes a vakond elviselni” témában jártasak ezeregy gyom- és haszonnövényt, valamint ezek főzetét ajánlják: aki már látott vakond által teljesen feldúlt és tönkretett fokhagymaágyást, az bizonyos fenntartásokkal fogadja a riasztó növényekről szóló bevált tanácsokat.
 

A kertészeti szakboltokban (sőt már a drogériákban is) kapható szagos riasztók közül manapság a karbidtartalmúnak a legnagyobb a keletje: gyártója aligha érzékeli a gazdasági válságot. A kisebb-nagyobb szilánkokból és törmelékekből egy kanálnyit kell a lyukba szórni, tetejét letaposni, és ennyi. A föld nedvessége által keletkező mérges gázok eltöltik a járatokat, s a vakond továbbáll – legalábbis a használati utasítás szerint. Valójában nem, vagy csak kivételes esetben.
 

A vakond ugyanis fogja magát, a karbidos kőzetet rejtő alagútrészt elöl finoman eldugaszolja, megkerüli, s hátul is eldugaszolja. Vagyis kis kanyarral bővül ugyan az érintett járata, de ez már egyáltalán nem zavarja. (A karbid eső vagy öntözés hatására magától is finoman és gyorsan elfüstölög.) Hasonló szert kevernek bizonyos pázsitműtrágyákba is. Hatásfokuk elenyésző.
 

A boltok ajánlatai közt szerepel a füstbomba: egy apró, tömzsi gyertyára hasonlító, gyutaccsal ellátott henger: beledugjuk a lyukba, meggyújtjuk, letapossuk. A használati utasítás szerint a füst végigjárja az összes járatot, s elűzi a vakondot. Az is előfordulhat, hogy a vakond a meggyújtott patronos túráshoz legközelebbi túrásból kibújva menekül hanyatt-homlok. Legalábbis a leírás szerint.
 

Aztán vannak elemes és napelemes vakondriasztók – az ember leszúrja őket a földbe, s a szerkezet által kibocsátott (ember által nem hallható) elektromos jelzések, hullámok messze földre űzik nemcsak a vakondot, hanem a patkányt és az egeret is. Áruk változó, az egy-két euróstól a nyolcvaneurósig bárhol beszerezhetők. Akinek bevált az üres sörösüveg, annak ezek is hasznára lehetnek, akinek nem, annak ezek sem.
 

Végül a mechanikus csapdákról. A legismertebb a csöves eljárás: egy vékony műanyag vagy könnyűfém csődarab (boltban beszerezhető vagy otthon elkészíthető), melynek mindkét végét befelé billenő lemez takarja. Ez helyezendő kellő ügyességgel és finomsággal a két túrás közt feltárt járatrészbe. Fontos, hogy a kijutást megakadályozó lemezkék felfüggesztése fönt legyen: a vakond bemegy, akárha csak a saját alagútjában haladna, de sem kijönni, sem visszatolatni nem tud. A szerkezetet kiemeljük, a vakondot kannába tesszük, lefényképezzük, s egy távolabbi szántóföldön szabadon eresztjük. / A kedvelt szomszéd telke nem jó , mert visszajön. /
 

Mitől tartózkodjunk mindenképp?

A föld tönkretételétől. Semmiképp se öntsünk a vakondjáratba olyan folyadékot, ami a termőtalajt tönkreteheti. Semmiképp se vezessünk a földbe gázt! / Az esetleg minket is tönkretesz. /

Mit tehetünk, ha minden próbálkozásunk kudarcot vall? Kivárjuk, míg a vakondok odébbállnak. Ahogy jöttek, úgy el is mennek. Ez persze évekbe telik. Közben talán meg is békélünk a jelenlétükkel. Esetleg kertünket a világörökség részének tekintjük, látogatókat hívunk, belépődíjat szedünk." 

 

Különböző megoldások

Módosítsuk az élőhelyüket

  • Egy zöld, buja pázsit vonzó és növeli az otthonunk értékét. Ez szintén vonzani fogja a vakondot.
  • Öntözzük a pázsitot, ez a felszínre hozza a földigilisztákat, és vele együtt a vakondot is. - Ha csökkentjük az öntözés mértékét, a giliszták is lejjebb húzódnak, és vele együtt a vakond is.
  • A pázsit helyett alakítsuk át a kertet, cserjékkel, madarakkal, virágokkal, vagyis csökkentsük a sima füves felületet, és a vakond el fog onnan vándorolni.
  • Vakond-védőháló is megoldást nyújthat a problémára.

 

Kergesd el őket

 

Megoldást nyújthat, ha megpróbáljuk elriasztani őket.  Többféle megoldást lehet olvasni, hogy mi módon lehet tőlük megszabadulni. Vegyük sorjában az alternatívákat:

  • Sok elektromos szerkezet van, mely hangokat, vibrálást  okoz, és ettől a vakond hanyatt - homlok menekül majd. Ez esetleg így is van, de egy idő után vissza fog térni azért a finomságért, amely a pázsit alatt rejtőzik.
     
  • Az emberi haj, petróleum, molylabdák, gyalogbodza ága mind riasztó, és  kezdetben el fogja  riasztani vakondot, de gyorsan alkalmazkodik, és valószínűleg rövid időn belül vissza fog térni, mert a csemege, az csemege. 
     
  • Néhány kutya ha kiszagolja a vakondot, megpróbálja kiásni őt, de a vakond rendszerint gyorsabb, és az alagút hálózatán keresztül már rég messze eliszkol. Viszont, emellett a tény mellett az a rendetlenség, amit a kutya fog okozni,  miközben megpróbálja kiásni a vakondot, bőven vetekedni fog azzal, amit a vakond túrt fel. 
     
  • A járat vízzel való feltöltése a Vízmű Zrt-nek fog nagy örömet okozni, mert a vízfogyasztás nagymértékben megemelkedik, a vakond a járataiban ettől függetlenül valószínűleg nem szenved kárt. A járat egy részét ledugózza , amíg elül az ár.

Ami a legfontosabb ! 

NEM A VAKOND RÁGJA MEG A NÖVÉNYEKET VIRÁGHAGYMÁKAT !!!

 

Pocok vagy vakond ? 

Egy esetleges megoldás . 

 

Teljes tartalom és forrás : gazigazito.hu

Vakond-gond - krónika

 

vakond - krónika

 

Vakond | krónika